Történelmünk

2019

A kezdetekhez hasonlóan, a 30 éves cég közétkeztetési területre végzi munkáját több mint 500 ügyfél részére! Napi szinten mintegy 750 - 800 ezer adag étel előállításánál és több mint 250 ezer ember étkezésénél áll a programunk a háttérben. Maximálisan segítve a különböző piaci szegmensek (munkahelyi étkeztetés, kórházi étkeztetés, szociális étkeztetés, gyermek étkeztetés és diák étkeztetés stb.) működési elvárásainak megfelelően.

Az évfordulót jelenlegi és leendő ügyfeleinknek emlékezetes rendezvényekkel, kedvezményekkel, versenyekkel igyekszünk még maradandóbbá tenni! Honlapunk megújulásával egybekötve tesszük közzé rendezvényeink részleteit, ősztől induló eseményeket!

2018

Minden szempontból stabilan működő cégnek mégis jelentős változtatásokat kellett eszközölni. Élelmezési és patikai terület évtized óta önállóan, egymástól függetlenül is rentábilis működést tudott volna végezni. A közös cégben működtetés főleg az első évtizedben volt hasznos. A továbbiakban egyre jobban kellett mindkét területnek specializálódnia. Egyre kevesebb ponton volt közösen kiaknázható előny a működésben.

Ráadásul a gyógyszertári piac átrendeződése, az új szerkezet, a csak informatikai háttérre támaszkodva egyre jobban vesztette el a sikeres működés lehetőségét. A tulajdonosok döntése alapján év elejétől levált a patikai terület, önálló cégben folytatva tovább munkáját. Év közepétől új tulajdonossal, fizikailag is elköltözve végzi QB-Pharma Kft név alatt munkáját!
A kettéválás lebonyolítása hatalmas feladatot jelentett a kezdetekben is meglévő élelmezési területen tovább működő Quadro Byte Zrt-nél is. Az első hónapot követően az ügyfeleket negatív hatás nélkül tudták igénybe venni továbbra is szolgáltatásunkat. Az első év tapasztalata alapján igaz kisebb volumenű lett a cég, de továbbra is eredményes, gazdaságilag stabil.
Az élelmezéssel tovább folytatjuk a megszokott munkát. Azure környezetre kezdtük optimalizálni programjainkat. Tovább fejlesztve szolgáltatásunkat, igyekszünk a leghatékonyabban segíteni felhasználóinkat! Több rendezvényen vettünk rész, amelyek közül a Sirha nemzetközi élelmezési kiállításon két megoldásunkkal is díjat nyertünk! Hatalmas elismerés több évtizedes munkánknak!

2017

A saját üzemeltetésű "privát felhő" a növekedés hatására újbóli bővítést igényelt. A tapasztalatok alapján látható volt a költséges megoldás szükségessége. A Microsoft partnerségre alapozva felmértük és kiváltó megoldásnak a Microsoft Azure "felhő" bevezetése mellett döntöttünk. Első lépésben a cégünk teljes működését, majd az egyre több élelmezési ügyfél áttelepítését valósítottuk meg.

A feladatnál Azure platformon megfelelő tapasztalattal rendelkező új szolgáltató partnerrel dolgoztunk össze. Alapos tervezés, előkészítő munka, valamint az élelmezési programok előzetes átalakítása után jelentősebb zökkenő nélkül tudtuk a feladatot elvégezni. Élelmezési ügyfeleink felé újabb, kedvezőbb és rugalmasabb megoldást tudtunk innét ajánlani. Kedvező fogadtatásra találtunk, az új üzemelési környezetben futó programjainkat egyre több étkeztetési ponton alkalmazzák.
Élelmezés programunkkal sikeresen veszünk részt az "Okos városok" rendezvényen, majd dietetikai szakmai szervezet jubileumi kiállításán. Több cég kezdi el alkalmazni Azure környezetben rendszerünket oktatásnál. A dietétikai oktatásban előzőleg lokális hálózatokon régóta óta alkalmazták programunkat, most tovább bővül a kör. Sok új felhasználó közül a régi ügyfeleink is aktívak. Például kórházi partnerünk (Jahn Ferenc kórház) elkezdi WEB-s fejlesztésünket teljes étkeztetési területén alkalmazni, leváltva több ponton a lokális technológiát. Régi és új ügyfeleinknek rendszeresen továbbképzéseket szervezünk, cégünk oktató bázisán.
Gyógyszertári területtel próbáljuk megteremteni és az új környezetben biztosítani a további sikeres működés lehetőségét. Sikeresen vezetjük be minden felhasználónknál az e-vény beváltási lehetőséget!

2016

Az élelmezési területen a vártnál sokkal gyorsabban növekszik az érdeklődés a nálunk üzemelő "felhős" megoldás iránt! Számtalan kihívás közül a közétkeztetés minőségében jelentős változásokat generáló jogszabályok, hatósági elvárások teljesítését dietetikai, szakmai vetülete miatt ki kellett egészítenünk a rendszert. A sikeres jogszabálykövetés megoldása tovább növelte az alkalmazók számát. (Pl: allergének, korosztályos étkeztetés, tápanyagtartalom ellenőrzések, stb.)

Megjelennek az első városok, amelyek minden oktatási egységükbe a mi integrált rendszerünket vezetik be. Több partnerünk már teljes rendszerükkel (QB-Élelem, QB-Értékesítés, QB-Suli, QB-Osztály) a "felhőbe" költözik.
Gyógyszertári területen még be sem fejeződött a dobozonkénti azonosítás pilotja, de máris kezdődik az e-recept fejlesztése. Hamarosan az első patikák is a "felhőt" választják! A területen egyre nagyobb mértéket ölt a patikai csoportosulások, tulajdonos átrendeződések hatására. A változás az informatikai cégeket is eléri. Egyre dominánsabbá válnak azok a szereplők, akik mögött nemcsak informatikai tevékenységi háttér áll rendelkezésre. A még meglévő maradék független informatikai cégekből egyedül nálunk nincs csökkenés! Egyértelművé válik, hogy a patikai informatika közel 80 %-a egy kézbe koncentrálódik. Élelmezési ügyfelek száma: 418, míg a patikai területen 274.

2015

A Az élelmezésen és patikában is "felhőben” dolgozó ügyfelek jelennek meg! Az új technológiára igyekszünk saját munkatársakat tovább kepézni, de több próbálkozás után a kiszervezés mellett döntünk!
Végül külső csapatra bíztuk a felügyeletet. A folyamatos Microsoft Gold partnerségünk egyik eredménye volt, hogy az új fejlesztési technológiák alkalmazásához egyre több ponton tudtunk hátteret találni.

Patikáknál egyre jobban átalakul a tulajdonosi háttér, csoportosulások hatására gyökeresen kezd átalakulni a piaci háttér. Több évtizede velünk dolgozó patikák hátterének változása miatt többen programot váltanak. Noha továbbra is tarjuk a piaci pozíciónkat, sőt a megszűnő kisebb konkurensek miatt még minimális növekedést is el tudunk érni. A fejlesztéseinkkel, informatikai megoldásainkkal továbbra is a terület fejlődését segítjük. Magyarországon elsőként megvalósítjuk az Uniós szinten 2019-től kötelezően bevezetendő dobozonkénti gyógyszerazonosítás éles tesztjét, 245 önkéntes gyógyszertárral. A pilot működése során a külföldi partner fele, sok ezer egyéb európai patikához hasonlóan több mint egy éven át teljesíteni tudtuk az auditált folyamat szerinti a sikeres működést.
Az élelmezésnél egyre több új ügyfél eleve a "felhős" üzemelési környezetet választja. Folyamatosan növekszik a felhasználók száma, noha itt is előfordul a centralizálásból adódóan megjelenő központi programok hatására régi ügyfelek váltanak.
Az indulást követően csatlakozó, és a kezdetektől a cégért dolgozó tulajdonost Miklós Lászlót elvesztettük ez évben.

2014

Az év kihívása mindkét területen az ügyfélkörnek a hatóság által előírt on-line pénztárgépek bevezetése. A heves piaci verseny, harc mellett rekord árbevételt jelentett eszközértékesítésből, de a magas megvalósítási költségek miatt minimális eredménnyel. Az ügyfelek részéről kényszerű eszközcsere miatt évekre megállt a műszaki eszközbeszerzés.

A Csapat sikeresen teljesítette ezt a kihívást is, annak ellenére, hogy a patikai területen ismételten jelentős átszervezést kellett végrehajtani.
Folyamatosan újulnak meg a programjaink a "felhőhöz"!
A 25 éves évfordulóhoz kapcsolódóan sikeres egésznapos rendezvényt tartottunk az élelmezési területen, ahol a "felhős" megoldásra helyeztük a hangsúlyt. Beszámolva az első élesben dolgozó ügyfelek gyakorlati tapasztalatairól. A QB-Osztály programmodul ekkor már minden felhasználónál a mi "felhős" eszközparkunkon keresztül gyűjti a létszámadatokat, probléma mentesen.
A régi saját fejlesztésű ügyvitelei rendszerről átállunk korszerű Windows alapú ügyviteli rendszerre. Az ügyfélkapcsolatok vezetésére, események követésére saját fejlesztésű korszerű technológiájú webdesk folyamatosan fejlődő programot használjuk továbbra is.

2013

A gazdasági válság hatására kevesebb lett a bérletes eszköz értékesítés, az eszköz cseréket inkább elhalasztották az ügyfelek. Hatására az informatika új lehetőségeit (felhő, online kapcsolatok stb.) megint kezdte gátolni a végponti infrastruktúra elavulása.

Patikákban egyre több adatkapcsolatot létesítenek üzleti partnereikkel. Az értékesítéshez, hatósági elvárások teljesítéséhez, adatgyűjtésekhez alakulnak ki más rendszerekkel adatkapcsolat. Egyik sem igazán jelent folyamatos terhelést, de a sok kisebb elavult módszerrel elvárt adatcsere biztosításához megint szűkös a rendelkezésre álló internet kapacitás a végpontokon.
A programok felkészítése terminálszerveres "felhős" környezetre nálunk folyamatosan zajlik. Egyes modulok az élelmezésnél már WEB-s applikációkká fejlődnek. Patikákban már az egyes gyógyszerinformációk folyamatos biztosítása a mi központi szerverünkről történik. Az ügyfeleknek mi is tudjuk biztosítani a központi szerveres hátteret a teljes rendszerük felköltöztetéséhez, de több esetben az ügyfél saját virtuális eszközein teszi ezt.
Felhasználói számok: élelmezési terület 356, gyógyszertári terület: 259.
Évközben elkészül az új iroda, ahol már egyetlen működő szerver sincs, vékonyklienseken dolgozik a cég a külső szerverterembe elhelyezett eszközökön. Új IP alapú telefonrendszer bevezetésével az ügyfélkapcsolat eseményeinek dokumentálását is tovább tudjuk fejleszteni. Megvalósul az ügyfelekkel közös zárt folyamatos hálózati kapcsolat, amelynek eseményeit, az elvégzett feladatokat teljeskörűen elektronikusan dokumentáljuk. Egyben azóta is használt lógót vezettük be.

2012

A Cég megújulása érdekében ezekben az években több új vezető munkatárs alkalmazásával igyekeztünk változást generálni. Főleg a patikai terület működését akartuk eredményessebbé, hatékonyabbá tenni. Átmeneti időszakra újabb vidéki részleggel bővültünk. Mégis a régi stabil munkaerő maradt továbbra is a siker egyik záloga. Az új munkavállalóknál ekkor már megszokottá vált a fluktuáció. Az új generáció nehezen vállalta a hosszútávon specializálódást.

A húsz éve meglévő és a cég növekedésével bővülő Polgár utcai iroda bővítése már nem volt lehetséges, ezért évvége fele közel kétszer akkora, de felújítandó iroda épületet vásároltunk. Egyben megkezdtük saját erőből a kinőt "felhős" szerverparkot újra cserélni és kihelyezni üzemeltetésre külső szolgáltatóhoz.
Az élelmezési terület továbbra is növekedett. Bővülésének zömét a megjelenő hazai étkeztető cégek adták.
A patikai területen is pezsget az élet az ismételt növekedési pályára léptetés miatt. Viszont ez a fellendülés elsősorban emberi tényezők és az átalakuló patikai piac tulajdonosainak szempontjai miatt nem vezethetett tartós sikerre független informatikai cégként.

2011

A néhány százalékos árbevétel növekedést ekkor elsődlegesen az élelmezési terület, továbbra is kitartó növekedése adta. Viszont a piaci szegmensre jellemzően alacsony informatikai motiváltsága miatt az árakat alacsonyan kellett tartanunk. Nehezen tudtuk a széles körű szolgáltatás igényét elérni. Az üzemi étkeztetés, és az iskolai új területek adják elsősorban a növekedés motorját, mint a beteg élelmezés, gyermek élelmezés, diák élelmezés, stb.

Az új szegmensekben már NAV engedélyes IBM pénztárgépet is kell biztosítanunk. Eredményeinket az IBM "Év partnere" címmel ismerte el. A Microsoftnál is a "Silver partner" minősítést sikerült "Gold Partnerre" emelni, amelyet folyamatosan megbírunk tartani.
Az átalakuló piaci hátterek miatt a gyógyszertári területen évekig stagnáló (lényegében annyi új, mint az elmenő) felhasználószám alakult ki. A területen dolgozóktól ez az eredmény is hatalmas energiát igényelt, mivel a gyógyszertárakban az új tulajdonosi hátterek miatt távozókat újjakkal pótolni sokkal nagyobb feladat, mint a rutinos felhasználók felügyelete.
A stabil működés, a folyamatos informatikai megújulás, ismertségünk mindkét területen biztosította az általános gazdasági válság ellenére a kedvező jövőképet. A cég már minden szerverével, teljes működésével a saját "privát felhős" környezetébe költözött. Az internet terjedésének hatására megkezdtük a programok és felhasználók felvitelének első lépéseit előkészíteni „felhős” környezetbe!

2010

Az általános gazdasági válság hatása bennünket is elért. Jelentős energiával lehetett csak a nem fizető ügyfeleket kezelni. Több patika lánccal szemben kellett behajtást, vagy kapcsolat megszakítást kezdeményeznünk. A romló gazdasági környezet ellenére stabil a működés, de élesedik a gyógyszertári piacot újra felosztani szándékozók támadása. A háttérben zajló folyamatok hatására addig szokatlan módszerek megjelenését is el kellett viselnünk!

Az élelmezési tevékenység programjainak felhasználó száma egyenletesen növekedett tovább. Az étkeztető céges partnereinkkel együttműködve a legújabb külföldi érdekeltségű gyárak üzemi étkeztetésénél is sikerült piaci szerepet nyerni.
A teljesen új fejlesztésű QB-Suli program kiteljesítette a közétkeztetési területen rendszerünket. Az internetes rendelési és készpénz kímélő fizetési megoldás a korosztályos egészséges táplálkozás mellett az étel előállításáig biztosította egy programrendszeren belül az élelmezési tevékenység támogatását, elszámolását. Az elején "prémium iskolák", majd az állami, önkormányzati fenntartású iskolákban is megkezdődött a bevezetése. Az új programot, felügyeletben követnünk kellett újabb szolgáltatási módszerek bevezetésével. Az élelmezési, dietetikai tevékenység mellett ekkor már a gazdasági folyamatok, kaffetéria, támogatások rendkívül szerteágazó feladatait is támogatnunk kellett.

2009

Az általános gazdasági problémák hatása érzékelhetővé vált! A stabilitásunk megmaradt, de a növekedés először lassult, majd évekig megszűnt. A probléma kezelésére nagy energiákat fordítottunk. A reklám, marketing fogások mellett a fejlesztésbe mégtöbb forrást fektettünk be. Munkatársak száma elérte a 32 főt.

Az élelmezési területen továbbra is növekedett a felhasználók száma, de ügyfelek ár érzékenysége nem ösztönözte a komplett megoldások bevezetését, magasabb szolgáltatási tartalmat. Ennek ellenére az évek óta már csak Windows platformú fejlesztés, egyre korszerűbb és újabb modulokat készít! (QB-Osztály, QB-Tálal, QB-Büfé, QB-Ala'carte) Megkezdődik a QB-Suli fejlesztése.
Az új fejlesztéseknél elvárás a szép, esztétikus, könnyen kezelhető, átlátható grafikus, majd WEb-s felület! A grafikai háttér és a WEB áruházas fejlesztések támogatására Békéscsabán megvásároltunk egy kisebb céget, amelyet beolvasztottunk. A céges arculaton is változtattunk új embléma választásával.

2008

A legintenzívebb növekedési időszak vége. Gazdaságilag és piacbővülés szempontjából is az utolsó öt év alatt megháromszorozódott minden szempontból a cég. A gazdasági válság első jelei közvetlen hatása még nem mutatkozott meg. Mindkét terület növekedett!

A patikában nyolc év után a Windows alapú rendszer generációsan új verziója jelent meg. A fejlődő infrastruktúra hatására ekkor már szinte folyamatos online kapcsolat alakult ki köztünk és az ügyfelek rendszere között. Növekedett a szolgáltatás egységes tartalma, gyorsasága, minősége. Egyre újabb illesztések (gyógyszer automaták), adatkapcsolatok (adatgyűjtések, stb.) jelentek meg. A kereskedelmi lánc ideghálózatának egyik kulcs pontjává vált a patikai informatika.
Élelmezési területen is töretlen a növekedés és egyre újabb piaci területeken alkalmazzák a programjainkat moduljait. (125 kórház, 64 iskola, 81 intézmény, 75 egyéb üzemiétkeztetők stb.)

2007

Több olyan fejlesztésünk, megoldásunk érik be, amely évekkel megelőzte az elvárásokat, de következetes munkával eredményt értünk el velük. Az ügyfeleinkkel évek alatt tudtuk elfogadtatni az elektronikus munkalap bevezetését, amely automatikusan a teljes ügyviteli folyamatnak alapja lett.

Az ügyfeleknél végzett munka ezzel teljeskörűen elektronizálásra került egy zárt rendszerben. Hasonlóan a több éve húzódó és általunk kidolgozott "extravonalkód" alkalmazása is általánossá vált a patikákban. Az élelmezési területen már csak elenyésző számban volt DOS-s felhasználónk. Viszont újabb kihívásként megjelent a WEB áruházas fejlesztésekre az igény.
Jelentősen kezdett átalakulni mindkét területen a piac. A patikai területen legálisan jelentek meg a "láncok"! Az addig stabil ügyfélkörnél is megjelent a késedelmes fizetés, pénzügyi nehézségekből eredően. A cégünknél addig ismeretlen késedelmi kamatot is be kellett vetnünk (perek és fizetési felszólítások mellett) a következő években. Sikerrel oldottuk meg a következő időszakban a problémát, továbbra is stabil maradt a cég! Mégis több tucat ügyféllel kellett a munkát megszakítanunk!br> A két területen a piaci megoszlás: 210 patika, 297 élelmezés. Az élelmezés mennyiségi többségi számossága ellenére ekkor már a patika átvette a bevétel generálásban a vezető szerepet. Az élelmezési területtel ellentétben itt az eszközök szállítását, szervizelését is tőlünk várták partnereink.

2006

Piacainkon az internet elterjedtsége még mindig nem általános. Ahol elérhető volt ott a többségnél nem volt megfelelő minőség. (ISDN, ADSL, állandó adatkapcsolati minőség nem volt elérhető) A fejlődés, változás érzékelhető volt ezen a területen is, ami előrevetítette korszerű megoldásaink terjedését. Az akkori infrastruktúrán előző évi fejlesztésének hatására, nem folyamatos, de biztonságos adatkommunikáció mellett rendszerben dolgoztunk ügyfeleinkkel. Kísérletünk a VoIP bevezetésére sikertelen maradt, majd csak 6-8 év múlva valósult meg.

Mindkét területen a Windows alapú programverziók hatására, felhasználó számban és munkatársak létszámában is jelentősen növekszünk. Élelmezési területen is megpróbálkozunk más piaci szereplőket megnyerni az "elektronikus piactér" megvalósítására, a minőségbiztosítási (termelőtől a felhasználásig) lehetőségek érdekében az új programoknál. Nincs érdeklődés. A korszerű rendszer, a biztosított szolgáltatási tartalom mégis sok új élelmezési ügyfelet győz meg a programjaink használatára.
A kezdetektől nagy hangsúlyt fektettünk a belső szervezettségégünkre, hatékonyságunkra. A növekvő létszám és feladatok ellenére igyekeztünk elektronizálni az adminisztrációs folyamatokat. Ehhez az adminisztrációs folyamatok automatizálását és egymásra épülő saját megoldásokat alkalmaztuk sikerrel. Az ügyfelek támogatásánál ekkor már sok éve használtuk azt a saját fejlesztést, amellyel partnereinknél történt eseményeket, hibaelhárításokat dokumentáltuk, és montíroztuk szolgáltatásunkat. A szabályozott működésünket több minősítés, szabályzat biztosította. (ISO, adatvédelmi szabályzat, könyvelés naprakészen, amely az elszámolások alapja, premizálás stb.)

2005

Patika tevékenységünk - konkurens támadások ellenére - minden szinten, de elsősorban az önálló gyógyszertáraknál egyértelmű elismerésnek örvendett. Az elismertséget a felhasználói kör bővülése is mutatta, de közép és felsőfokú oktatásban is sikeresen veszünk részt. Szakmai fórumokon megoldásaink, tevékenységünk elismertsége, ismertségünk a piaci részarányunkat jóval felülmúlta, egyik konkurensünk véleménye szerint!

Az átalakuló gyógyszertári informatikai elvárásoknál ekkor ajánlottuk fel szabad használatra az u.n "extravonalkódot", amely egyszerűvé tette az egyre nagyobb adattartalmú vények beváltását, és növelte a gyógyszerkiadás biztonságát. Az általánossá alakított, egységesre definiált megoldást országosan minden piaci szereplő alkalmazza hamarosan. (patika, háziorvos, informatikai szereplők) Hamarosan a vények 80 %-át ezzel váltották be több mint tíz éven keresztül. Kidolgoztunk (akkori szabályzók, támadások miatt nem lett bevezetve) egy sikeres együttműködést a patika és a háziorvosi rendszerek között!
Az év legnagyobb eseménye mégis a Windows lapú élelmezési programunk megjelenése volt, amelyet több mint 400 résztvevő jelenlétében egynapos rendezvény keretében mutattunk be! Az összes felhasználónknál az átállásra három év alatt történt meg! A patikához képest a lassabb bevezetés fő oka az informatikai infrastruktúra, eszközök állapota volt a közétkeztetési területen.
A lassabban fejlődő piaci infrastruktúra ellenére folyt a (QB-Jegy) tovább fejlesztése Windows alapokon. Elkészültétől már, mint QB-Értékesítést forgalmazzuk, amelynek az új platformon több új modulja is megjelenik. A kiteljesedést követően az élelmezési üzemeknek lényegében egy gazdálkodást, szakmai munkát és gyártást (termelést) támogató megoldást tudtu/nk biztosítani (tervezés, beszerzés, készletezés, előállítás, tálalás, értékesítés, utókalkuláció, elszámolás, különböző készpénzkímélő megoldások).

2004

Az egyre bonyolultabb, egyre nagyobb tudású programok, és a partnereink részéről egyre jobban kihasznált elektronikus adatcserékhez szükséges biztonságos kommunikáció hátterében az általunk biztosított központi infrastruktúrán (extranet háló) dolgoztak a programok. Sikeres volt a megoldásunk és az egyre szerteágazóbb, egyre szélesebb körben zajló adatcserék ellenére sikeresen biztosítottuk a zártságot, üzemelési biztonságot, adatok védelmét ügyfeleinknél.

Kezdett szűk lenni a kommunikációra használt műszaki háttér! A növekedés hatására jelentősen bővítenünk kellett a kommunikációnál használt infrastruktúránkat és műszaki környezetünket. A műszaki fejlesztéshez ekkor pályáztunk utoljára sikeresen.
Más cégeknél még közel sem volt általános ez a rendszerkörnyezet fejlettsége, programok állapota. Hatására a kommunikációs fejlesztéseink olyan jól szerepeltek, hogy korszerű kommunikációs megoldásunkat, fejlesztéseinket - nem publikusan - konkurens cégek is vásárolták! (pl a gyógyszerkereskedelem informatikai hátterének támogatásához, törzsvásárlói kártya, kedvezmény kategóriák stb.)
Az élelmezési területen is intenzíven haladt a Windows - MS SQL programok kidolgozása, fejlesztése. Az egyre nagyobb tudású (QB-Értékesítés) értékesítés modul és különböző elszámolásokat és kaffetéria folyamatokat támogató megoldásunk egyre sikeresebb. Új piaci szegmenseket nyit meg. A partnerek támogatásához az eddig megszokott dietetikai és élelmezési szakemberek mellett előtérbe került a gazdasági vonzat kezelése.

2003

A különböző piaci területek kedvező megítélése, valamint a folyamatosan növekedett a gazdasági háttere a cégnek, ezért a három tulajdonos úgy ítélte meg több szempontból is tovább növeli súlyát a csapatnak a társasági forma váltás. Változatlan tulajdonosokkal (Bagi Zoltán, Miklós László, Sipos Géza), sokkal jelentősebb alaptőkével, vagyonnal, működésének 14. évében Részvény Társasággá alakultunk.

A Quadro Byte Zrt. egyben a régi emblémáját lecserélte, új arculatot és marketing szlogent vett fel.
A gyógyszertári területen minden partnernél a korszerű kommunikációs és szolgáltatási lehetőségek biztosítására alkalmas Windows alapú programot használták már ügyfeleink. Szolgáltatási tartalmat folyamatosan növeltük. A területen a következő nem DOS alapú rendszerek fejlesztése csak ezt követően kezdődtek meg, így 4-5 évvel megelőztük konkurenseinket a gyógyszertári piacon. A gyógyszerkereskedelem minden szereplője igényelte az új kommunikációs lehetőségeket a kereskedelmi rendszereiknél, a gyógyszerfinanszírozást biztosító (OEP) részéről ekkor már igény volt a vénybeváltásnál on line funkciókra. Nem véletlen, hogy cégünket vonták be az alkalmazott technológiánk miatt (GPRS - VIREP) a megvalósítandó elszámolási rendszernél, a pilothoz. Az új platformon sikeresek voltunk, és felhasználóink az országban elsőként tudták teljesíteni a hatósági elvárásokat. A technológiát még alkalmazni nem kész konkurensek hatására a bevezetés körül több éves huzavona alakult ki. Viszont az ekkor még zömében önálló gyógyszertárak egyrészt igényelték a korszerű informatikai általunk biztosítható lehetőségeit, és partnerek akartak lenni a finanszírozó elvárásainak teljesítésében. Hatására a következő 5 évben kemény piaci harc mellett jelentős eredményként könyvelhettük el a cég háromszorosára történő növekedést.
Az élelmezési terület továbbra is sikeresen növelte felhasználóinak számát. Több mint 200 ügyfél volt ekkor! Egyre nagyobb tudású és a különböző étkeztetési területekre egyre kifinomultabbá vált a rendszer. Szolgáltatási tartalom itt is folyamatosan bővült. Háttérben megkezdődött a Windows - SQL alapú rendszer fejlesztése. Lényegében saját munkatársakra alapozva, de egyes fázisokba külső fejlesztői kapacitást is bevontunk. A szakértőként kezdetektől velünk dolgozó Loncika (Kovács Istvánné) befejezte aktív munkáját. Hetven évesen nyugdíjba vonult! Oroszlánrésze volt az induló rendszer betanításánál, tapasztalatára alapozva indult a kezdeteknél a fejlesztés!

2002

A gazdasági hátterünk a saját erőforrásokra alapozva folyamatosan növekedett. A keletkező forrásokat, a tulajdonosok lényegében visszaforgatták a növekedés finanszírozásának érdekében! A növekedés hátterét saját erőből teremtettettük meg!
Az új partnereinknek a vásárlás mellett részletfizetésre is biztosítottunk (HW+SW) lehetőséget az együttműködésnél.

Sőt megindítottuk a bérletes konstrukciónkat, amikor minden induló tőke nélkül mi biztosítottuk az eszközöket, szoftvert, felügyeleti bevezetési szolgáltatásokat egy havi fix bérleti díjért. Vállaltuk, hogy négyévente a saját költségünkre mindig új korszerű eszközökre cseréljük a műszaki infrastruktúrát. Az ajánlatunk sikerét mutatja, hogy három éven belül a gyógyszertári felhasználóink 72%-a ezt a konstrukciót választotta. A sikeres konstrukció hatására nekünk a fejlesztési lehetőséget nem fogta vissza az ügyfél elavult eszköze, a jó minőségű gépeinkkel pedig sokkal kevesebb gond adódott, mint az akkor jellemzően gyenge minőségű informatikai eszközökkel.
Az élelmezési területen elsődlegesen a szoftver bérlésénél alkalmazták a lehetőséget ügyfeleink. Hardvert az élelmezési területre ekkor már ritkán szállítottunk, mivel a zömében állami intézményekben központi eszközbeszerzések zajlottak. Nyilván ez is közrejátszott abban, hogy a Windows alapú szoftver bevezetésére az élelmezésnél a lehetőség nem volt meg. Pedig ekkor már több mint 180 felhasználó alkalmazta különböző piaci szegmensekben (egészségügyi terület, munkahelyi étkeztetés, kiszállításos főzőkonyhák, multinacionális cégek, stb.) különböző közétkeztetési programjainkat. A különböző piaci területek miatt ekkor alakult ki az a rendszerstruktúra, amely még ma is egyedinek számit.

2001

Az év második felétől megkezdődött a Windows alapú QB-Pharma program bevezetése az ügyfeleknél. Másfél év alatt az összes velünk szerződött patikában (112) ingyen cseréltük a DOS alapú programot. A reklámnak és a piacon eltöltött időszaknak, valamint a felhasználóink kedvező véleménye (program és szolgáltatás tekintetében is) alapján újabb hullámban jöttek más rendszerekről felhasználók.

Az élelmezési területen is folyamatosan újabb felhasználók kapcsolódtak hozzánk. A megnövekedett betanítási terhelés miatt elkezdtük a csoportos oktatásokat, valamint külső munkatársakat vontunk be.
A megszűnő turisztikai területről felszabaduló erőforrásokat, munkatársakat további ujjak bevonásával tudtuk átcsoportosítani a gyógyszertári és élelmezési területre a növekedésből eredő terhelés miatt.
A szakmai elismertségünk mindkét területen ekkora kialakult. A táplálkozástudományi körökben, szakmai szervezeteknél munkatársaink, szakértőink rendszeres szereplők voltak. Az informatikai fejlesztésünk szakmai megfelelőségét mutatja, hogy mindkét felsőfokú oktatási intézményben a hallgatók képzésénél alkalmazták. A gyógyszertári területen szinte minden jelentős kiállításon kezdetektől részt vettünk, többön előadást prezentáltunk az informatikai megoldásokról, fejlődési irányokról. Szaklapokban publikációk jelentek meg, felsőfokú továbbképzésekben több szemeszteren keresztül külön a tananyaghoz kapcsolódóan adtunk elő. Az elismertség egyik jele volt az is, hogy több egészségügyi intézmény átvilágításánál a szakértői csapatban vettünk részt.

2000

A Windows-s környezetre fejlesztések ekkor már folytak. A turisztikai területen MS SQL adatbázis motorra és Microsoftos grafikus fejlesztői környezetre alapozva. Az első teljeskörű rendszer átfejlesztés a turisztikai programnál valósult meg, majd év elejétől a legnagyobb felhasználónál napi használatba került. A feladatott a legnagyobb turisztikai cég megbízása alapján végeztük.

Sajnos a fejlesztés 30 %-át másik cégre bízták, amelynek a késedelme miatt nem tudta teljeskörűen használni rendszerünket. A vitás helyzet következtében öt éven át zajló pert követő megállapodás után kifizették munkánkat, de a partnerség hiányában kényszerből kivonultunk a turisztika minden területéről a következő években.
A patikai szoftver átfejlesztése is zajlott közben a régi munkatársakkal, kiegészítve külső fejlesztőkkel. Az étkeztetési területen ügyfélnél lévő infrastruktúrák ekkor még nem tették lehetővé a grafikus programok általános alkalmazását, a fejlettebb kommunikációhoz szükséges infrastruktúra mellett a szándék is hiányzott a közétkeztetési területről.

1999

Tíz éves lett a Cég! Továbbra is növekedett! Az ügyfélszám tekintetében, és gazdasági szempontból is! Az évfordulót több mint 200 vendég jelenlétével, neves elődók meghívásával egynapos rendezvénnyel ünnepeltünk.

Az évforduló ünneplése mellett a stabil munkatársakra alapozva hatalmas munka folyt a háttérben. Jelentős költséggel a saját irodában megkezdődött a kommunikációs lehetőségeket jobban kihasználó infrastruktúra kialakítása. A Windows platformra átfejlesztésre kerülő programok, nyilván a grafikus felület mellett alapfunkciókban kihasználták az akkori kommunikációs technikai lehetőségeket! (ISDN, RAS, központi felügyelet, monitorozás, stb.)
A továbbiakban lényegében a patikai és az élelmezési területre fejlesztett rendszerekre szakosodtunk. A gyógyszertári tevékenység is ekkor már önfenntartóvá vált. A két terület egymástól függetlenül is rentábilis működést biztosított volna. Az erőforrások egyre jobban erre a két területre koncentrálódtak, még gyorsabb ütemben haladtunk a Windows alapú fejlesztésekkel. A többi rendszerünk (főkönyv, marketing, kereskedelem, stb.) maradt a DOS alapokon, ezzel egyben tudatosan a kivezetésük zajlott. Az informatika fejlődése, a programok tudásának növekedése nem tette lehetővé - a megszerzett piaci rész ellenére - sok párhuzamos területre tudjanak az informatikai cégek szakosodni, fejlesztési és szolgáltatási szegmensben. A hozzánk hasonló cégeknél a speciális területeken tevékenykedőknél nagy hozzáadott értéket jelentett a kapcsolódó szolgáltatások (folyamatos frissítések, betanítás, help-desk, élelmezési és informatikai támogatás stb.) biztosítása.

1998

A fejlesztő munkatársakkal elkezdődött a Windows alapú programozás előkészítése. Hálózati operációs rendszernek nálunk ekkor már lényegében a Windows volt már használva. A fejlesztésnél a váltás nehéz volt, mivel igazából még nem volt stabil, széles körben alkalmazott, szupporttal bíró fejlesztői rendszer.

Ráadásul a DOS-s platformról átírandó programok ekkora nagy speciális tudásbázissal rendelkeztek. Az előkészületek ellenére, és az első fejlesztések alapján a döntés az alkalmazandó fejlesztési eszközről és adatbáziskezelőről a következő évben születik meg.
A folyamatosan fejlesztett és bővülő modulokkal rendelkező élelmezési és gyógyszertári programok ekkor már szinte mindenhol távfelügyelettel voltak támogatva. A programok szerves része lett az adattkommunikáció más rendszerekkel. (PL: patika gyógyszer rendelés, cikktörzs frissítések, stb.)
Élelmezési program több mint 130 helyen, 78 gyógyszertár, több mint 120 turisztikával foglalkozó végpont, több száz cég alkalmazta könyvelési programunkat. A kevesebb felhasználóval működő programjaink (útnyilvántartás, marketing, kereskedelem, stb.) támogatását lassan megszüntetjük.

1997

A sikeres növekedés mellet sikeres gazdálkodás és szervezett hosszútávra építkező cég jött létre! A belső adminisztráció (könyvelés, bizonylatolás, raktározás, elő és utókalkuláció, tervmérés, stb.) elsősorban a saját fejlesztésű zárt ügyviteli programjainkra épült.

A 12 állandó munkatársból kialakult a területekre szakosodás - elsődlegesen élelmezésre és patikára vált ketté -, valamint azon belül a szervizes feladatokkal, fejlesztéssel és a napi ügyfélkapcsolatos feladatokat ellátók köre alakult ki.
A valós és naprakész könyvelési adatokból havi szinten tervmérés történt, amely egyben a munkatársak díjazásának az alapját is jelentette. A Cég a sikeres működés eredményét, elsődlegesen a fejlesztésre és a növekedés finanszírozására, marketingre fordította. Az extra profit és pályázati pénzek hiányában minden akció, árajánlat mögött szigorú gazdaságossági kalkuláció állt! A mértéktartó és következetes gazdálkodásnak a következő évtizedekben is meg lett a pozitív hatása.
Az egyre jobban patikai és élelmezési területre szakosodás, egyre nagyobb teret adott a specializálódó tudásbázissal rendelkező programok fejlődésének, és a munkatársaknak hosszútávon stabil munkahelyet jelentett! Kialakult az a törzs gárda, amelyből többen fiatalon a Céghez jöttek dolgozni, majd sok év múlva nálunk vonultak nyugdíjba. A stabilitást, a szolgáltatás minőségének növelését az ügyfelek is pozitívan értékelték!
Az előző évben kifejlesztett és sikeres vonalkódos azonosítással működő QB-Jegy program szélesebb körben terjesztése megkezdődött!
A főkönyvi programból elkészült egy új paraméterezhető verzió. Könyvelő irodák és nagy cégek voltak elsősorban a felhasználók. A rendkívül rugalmas rendszert ekkor több száz cégnél alkalmazták. Az egyéb rendszereinktől eltérően az ügyfelek töredéke kötött folyamatos felügyeleti szerződést. A DOS alapú főkönyvi programunk hatékonyságára jellemző, hogy további fejlesztések nélkül 2015-ben még mindig közel 50 cégnél alkalmazták.
Az év szomorú eseménye volt az alapító tulajdonosok egyikének, Venesz Andrásnak az elvesztése! A gyógyszertári területtel foglalkozott elsődlegesen!

1996

A turisztikai területen is egyre elismertebbek lettünk. A programunk egyértelműen piacvezetőszerephez jutott. A valutaváltó részészét a zártsága, átláthatósága miatt az ellenőrzéseknél mintának tekintették.
Az étkeztetési területen igényként jelent meg a dolgozók és külső étkezők adminisztrációjának, pénzügyi folyamatainak egyszerű informatikai támogatása.

Bethesda Kórház kérésére kialakítottuk az akkor QB-Jegynek nevezett modul első verzióját. Az étkezők azonosítása vonalkódos kártyával történt. Az igényeket folyamatosan követve egy éven belül teljes pénzügyi, rendelési, étkezési támogatás elszámolását biztosított a program. A felhasználók már nemcsak kórházak (66 pld), egészségügyi intézmények közül kerültek ki, hanem a gazdaság különböző területén lettünk ismertek. A nagy közétkeztető cégek ekkor már a mi programjainkat alkalmazták, mivel zárt és precíz elszámolást, naprakész gazdálkodást tett lehetővé. A QB-Élelem program étkeztetés dietetikai szakmai elvárásainak saját adatbázisok alapján a kezdetektől maximálisan megfelelt.
A patikai területen a gyógyszerészek (52 pld) érdeklődése továbbra is kitartott, és többen vállalták a meglévő programjuk cseréjét a QB-Pharma kedvéért. Sajnos az előző időszak eseményei ennek ellenére jelentősen visszavetették az elterjedését. Nehezen tudtuk elérni, hogy a korszerű adatkapcsolatot alkalmazni tudjuk a nagykereskedelmi partnerekkel.

1995

Minden területen töretlen volt a növekedés. Az irodát bővítenünk kellett. Az állandó alkalmazottak létszáma elérte a 6 főt. Az informatika fejlődésének hatására a programok egyre nagyobbak, egyre jobban specializálódott tudást, munkát igényelnek. Az ekkor meglévő 5-6 közel azonos nagyságú saját fejlesztésű programunkból kezdtük visszafejleszteni azokat, amelyekkel szinte minden informatikai cég foglalkozott (Pl: ügyvitel, marketing, raktározás, útnyilvántartás, adatfeldolgozás).

A terjedő Windows operációs rendszer hatására, hálózatos környezetben az egyik gyógyszer-nagykereskedő cég megbízásából Windows alapokon fejlesztettünk kereskedelmi programot. Idegenkedve fogadták a grafikus programot még a kezelők, de a működési stabilitással is problémák voltak. Igazából az első fejlesztésre alkalmas nyelvek ezt követően jelentek meg.
Váratlan eseményként ért bennünket (igaz elötte is szinte folyamatos támadásnak voltunk kitéve), hogy a gyógyszertári területen egyik konkurensünk hatékony közreműködésének eredményeként az akkori hatóság elnöke visszavonta a saját alelnökének írásban kiadott jogértelmezését, amely megerősítette, hogy az érvényes törvény szerint a gyógyszertárakban nem kell alkalmazni külön engedélyes pénztárgépet. Egyben kötelezett bennünket a meglévő patikák leszerelésére. A törvénnyel ellentétes döntést nem fogadtuk el! Kifogással éltünk, amely után kompromisszum született. Az addig meglévő patikáink változatlanul működhettek tovább, viszont a zömében akkor zajló privatizáló patikák megnyerésében 9 hónapig nem szállíthattunk új rendszert. A következő évben módosították a törvényt és a patikák részére is kötelezővé tették a speciális pénztárgép használatát. Az időszak alatt szinte befejeződött a privatizáció!
Nagyon sok ma is Magyarországon lévő, akkor induló külföldi tulajdonú cég különböző informatikai szolgáltatásunkat, programjainkat vette igénybe. Az ügyfeleink 35 %-a magyar piacra belépő külföldi nagy multinacionális cégek közül került ki.

1994

Az élelmezési programunk már több mint 40 helyszínen működött. A gyógyszertárak közül egy félnapos rendezvényünkön 46 irt alá a vásárlási szándéknyilatkozatot. Ügyviteli programjainkat több száz cégnél alkalmazták, igaz a többi területtől eltérően itt az értékesítést követően felügyeleti szerződést kevesen kötöttek. A turisztikai területen már több mint 110 végponton használták a programunkat. Hamarosan az ország legtöbb idegenforgalmi egységében a cégünk zárt, szigorú elszámolású programját alkalmazták.

Az egyre több felhasználói végpontot ekkor már az esetek 50 - 60 %-ban távolról (ma távfelügyeletnek hívnánk) DOS-s környezetben, 56 Kb/s modemmel segítettük.
A növekedés és siker mellett megjelentek a gyógyszertári terület piaci specialitásából, zártságából eredő első problémák. A '80-as években lényegében leosztott informatikai piac egyes szereplői nem fogadták örömmel a változást, a területen részben általunk generált piaci versenyt. Nem a program fejlesztésben és a szolgáltatás tartalmában, árakban vették fel a versenyt, hanem a régi zárt piac kihasználásával igyekeztek kizárni bennünket. A nagy és központi gyógyszerkereskedelmi cégekből létrejövő szereplők több éven keresztül partnerükként gátolták a programunk terjedését. A privatizáló gyógyszertárak közül egyre többen ennek ellenére bennünket választottak. A partnereink zöme az önálló saját erőből induló gyógyszerészek közül kerültek ki ezen időszakban.
Az alapítás utánra ekkor már kialakult az a négy fős tulajdonosi kör, amely a következő évtizedekben hátterét adták a cégnek.

1993

Az új irodában főállású dolgozókkal folytatjuk a munkánkat. Az új díjazott QB-Pharma programmal kiállításokon sikeresen veszünk részt. Megjelentek az első felhasználók Sárospatakon, Hajdúböszörményben.
Jelentős mennyiségben végeztünk ekkor adatfeldolgozást is, DM levelek szervezését, külföldi cégeknek egyedi fejlesztéseket, adatkapcsolatokat, adatfeldolgozásokat végeztünk.

A folyamatosan növekvő élelmezési, gazdasági program felhasználók száma mellett első évben már 5 gyógyszertár is bennünket választott.
Nemzetközi kiállításon kapcsolatba kerültünk a legnagyobb az akkor megújuló idegenforgalmi magyar céggel, amelynek megbízására turisztikai területre program fejlesztése indult meg. Az elején kisebb modult, majd ránk bízták a teljes működéshez szükséges gazdasági folyamatot lefedő, irodai értékesítési program elkészítését. Első évet követően az országos hálózat összes egységében bevezették a programot, majd több kisebb hasonló turisztikai cég is alkalmazta a program nagy részét.

1992

Az élelmezés programnak készültek új funkciói. Kezdet piacot szerezni hálózatos környezetben is a program. A drága, de szinte általánosan alkalmazott Novell helyett mi a Lantastic szoftver segítségével valósítottuk meg a többgépes működést. Az egyre több felhasználó felügyeletéhez a távoli munkavégzést is biztosító BLAST kommunikációs programot alkalmaztuk nagyon sikeresen. Vásároltunk egy panellakást a Polgár utca 1. szám alatt és átalakítottuk irodává. A további években 2008-ig további 3 lakással bővítettük a bázisunkat.

Hosszas mérlegelés után a fogászati terület helyett a gyógyszerészeti területre fejlesztettünk új programot. A döntésben jelentős szerepe volt annak, hogy Potornai Lajos gyógyszerészként megfelelő rendszerezett információkkal segítette a fejlesztést. A program iránt a magán gyógyszertárak azonnal érdeklődést mutattak. A Comfair '92 nemzetközi informatikai kiállításon fejlesztésünk vásári díjat nyert! Új zászlóshajó született!

1991

Egyre több bemutató, felhasználó! A tulajdonosok a bevételt visszaforgatták eszközökre, reklámra, rendezvények finanszírozására. A megnövekedő feladatokhoz kialakult az a folyamatosan bővülő csapat, amely informatikusok mellett élelmezési szakemberekből kovácsolódott. Kialakult az a bevezetési, oktatási folyamat, amely a mai napig a program mellett a szolgáltatásra és szakmai tartalomra helyezi a hangsúlyt.
A feladatok és a munkavégzők számának növekedésével a közös munkavégzéshez egyre jobban hiányzott az iroda.

Az új felhasználóknál szembesültünk a hiányzó, vagy rendkívül gyenge minőségben rendelkezésre álló számítástechnikai eszközökkel. Sok esetben az élelmezési üzemnek a programmal elérhető megtakarítással kellett a számítógép beszerzés fedezetét megteremteni. A szoftver fejlesztése (amely kezdetektől folyamatosan a kapott igények alapján folyt a háttérben), oktatása, bevezetést követő felügyelet mellett megkezdtük a gépek szállítását, telepítését, szervizelését.
Az élelmezési terület mellett már egyéb gazdasági programok (számvitel, marketing, raktár, gépjármű területek) fejlesztése, értékesítése is sikeresen folyt. Felhasználók között több multinacionális cég volt, és hazai vállalatok alkalmazták gazdasági programjainkat. Élelmezésnél közel két tucat ügyfél alkalmazta programunkat.

1990

Februárban a QB-Élelem program első verziója élesben bevezetésre került a Tétényi úti kórház élelmezési osztályán. Az első félév sikeres működés (és folyamatos finomítása mellett) alapján DM levelet küldtünk az összes kórháznak, szociális otthonnak, majd bemutatókat szerveztünk! Év végére négy helyen alkalmazták a programot. A második felhasználó az Alsóerdősor alatt működő kórház volt, majd a Fő utcában működő Idősek Szociális otthona következett!

A program a gazdasági folyamatok mellett dietetikai elvárások teljesítését is támogatta és olyan funkciókat biztosított, amelyek akkor újak voltak a PC-s és lokális hálózati világban. (PL: bármire lehetett keresni, azonnal sorba rendezett, a dietetika tápanyag értékeket, gazdasági információkat folyamatosan jelezte, azonnal figyelmeztetett keretek betartására, szakmai tartalommal feltöltött nyersanyag és recepttörzset biztosítottunk a partnereknek.)
A programnak több szempontból is újszerű volt a gondolkodás támogatásával. A piaci körülmények közé került élelmezési üzemeknek felelős döntésekhez azonnal biztosította az aktuális árakat, tervezett és valós költségeket! Az élelmezési üzem így tudott a költségkereteivel gazdálkodni, nem utólag értesült a pénzügyi folyamatok végén a gazdálkodási eredményeiről.
Évvégére már 11 felhasználó és további 4 bevezetés alatt lévő példány működött.

1989

A négy alapítóval, az év közepén BT-ként bejegyzett cég, év végén már Kft-ként működött. Az alapítók minimális tőkéjéből céges papír és névjegyek készültek. Az első fejlesztési feladatok a tagok lakásában, félévre kölcsönkapott gépen történt. Az első program, az élelmezési program volt DOS operációs rendszer alatt. A fejlesztési elvárások megfogalmazásánál, több évtizedes élelmezésvezetői tapasztalattal és dietetikai végzettséggel rendelkező Kovács Istvánné (Loncika) és Fehér Lajosné vett részt. A program elkészítését három alapító tag végezte, zömében saját eszközökön.

Cégünkről

Kapcsolat

© 2019 Quadro Byte Zrt. • Minden jog fenntartva! • www.qb.hu

Adószám:13004200-2-41, Cégjegyzékszám: 0110-044902

Adatvédelmi szabályzat