Cégtörténet

A kezdetek

A Quadro Byte-ot 1989-ben alapította négy magánszemély. A minimális tőkével induló cég saját fejlesztésű programjaihoz a kezdetektől a lehető legteljesebb szolgáltatásra helyezi a hangsúlyt partnerei fele. Az első sajátfejlesztésű programok még a gazdaság különböző területein tevékenykedő ügyfeleket vették célba (számvitel, termelésirányítás, marketing, turisztika stb.), de már ekkor vezető szerephez jutottak a közétkeztetési területre fejlesztett QB-Élelem és a gyógyszerészeti területre kidolgozott QB-Pharma programokhoz kapcsolódó különböző, és egyre nagyobb tudású modulokból álló programrendszerek.
A kilencvenes évek második felében a tevékenység egyre jobban erre a két fő területre tevődött át. A speciális élelmezési területen az informatikai szakemberek mellett az élelmezési terület szakembereiből is stabil csapat jött létre. Az ügyfeleknek a napi munkához, betanításnál nagy tapasztalattal és szakértelemmel tudnak támogatást adni a programok hatékony üzemeltetésénél, bevezetésénél.

A növekedés évei

A korszerű technológia alkalmazásának és a programfejlesztések hatására folyatódott az ügyfélkör bővülése! A cég folyamatos növekedése, gazdaságilag és a foglalkoztatott szakemberek tekintetében is mai napig tartó kedvező képet mutat. A cég 2003-ban változatlan tulajdonosokkal saját erőből átalakult részvénytársasággá, s az új társasági formában is sikeres tudott maradni.

A Quadro Byte a kezdetektől nemcsak informatikai értelemben biztosít hátteret, hanem a szakterületi szempontok szerint is partnerséget biztosít az adott tevékenységre specializálódott munkatársak segítségével. Külön figyelmet fordítva a dietetika, egészséges étkezés, gyermek élelmezés, beteg élelmezés és a diák étkeztetés csoportokra is.

A sikert mi sem bizonyítja jobban, minthogy a felhasználók az értékesített programokhoz kapcsolódóan az esetek szinte száz százalékában teljes körű hátteret, eszközöket, finanszírozási támogatást, folyamatos felügyeleti támogatást, help-desk-et, élelmezési és informatikai támogatást stb. igényelnek, Cégünktől több évtizede.

A Quadro Byte nem csak informatikai értelemben biztosít hátteret, hanem a szakterületi szempontok szerint is partnerséget biztosít az adott tevékenységre specializálódott munkatársak segítségével.

Az első évtizedtől mértéktartóan és sikeresen gazdálkodó Quadro Byte egyre jelentősebb szakmai háttérrel és bővülő szolgáltatásokkal, finanszírozási lehetőségekkel stabilan végezi tevékenységét. A főszerepet a korszerű informatikai és kommunikációs lehetőségek megvalósítása, kihasználása kapta.
A cég országos lefedettséggel biztosítja a rendszerek telepítését, oktatását, helyszíni és távfelügyeletét, eszközök akár bérletben történő kihelyezését, valamint a rendszerek folyamatos felhasználói igények szerinti fejlesztését, bővítését. Folyamatosan törekedve a jövőben várható legkorszerűbb és megbízható eszközök, technológiák alkalmazására. Lassan tíz éve biztosítunk „felhős” környezetet ügyfeleinknek. A „privát felhő” után a felhasználóink jelentős százalékban már áttértek az általunk biztosított Azure háttér használatára.

A második évtizedtől a rendkívül nagy szakmai tapasztalatnak és a speciális igények magas színvonalú kiszolgálásnak köszönhetően a gyógyszerészeti és élelmezési területen is eredményesen növekedtünk. Hatására a két eltérő terület (élelmezés és gyógyszer) egy cégen belül, de külön nézve is sikeres működést ért el. Az eltérő területeken lévő programjaink egy idő után már egyre kevésbé tudták a közös munkát végezni.

Jelenünk és jövőképünk

A három évtized alatt kiforrott korszerű kommunikációs megoldásokkal létrehozott közétkeztetési területen működő rendszerünk mára komoly elismerést ért el szakmai körökben.

Jelentős saját erős beruházással, növekedési lehetőséget is biztosító korszerű munkahelyet, székhelyet hozott létre a Quadro Byte Zrt. A budapesti iroda mellett jelenleg még egy békéscsabai telephellyel működik a cég. A két piaci terület igényeit követve 2018-ban a gyógyszertári terület a QB-Pharma Kft. jogutód cégben folytatja munkáját. Anyacégként, a kezdetekhez hasonlóan, továbbra is a közétkeztetési területen tevékenykedő ügyfeleknek biztosítjuk munkánkat. Melybe beletartozik többek között a munkahelyi étkeztetés, üzemi étkeztetés, kórházi étkeztetés, gyermek étkeztetés és szociális étkeztetés is.

Fejlődésünkhöz nélkülözhetetlen, hogy folyamatosan szem előtt tartsuk, a jogszabálykövetést, a szüntelen tanulást az innovatív megoldások kutatását és fejlesztését! Csak így lehetünk mind szakmai, mind társadalmi környezetben elismert és mértékadó társaság maradni.

Ügyfeleinknél napi 1 500 – 2 000 kezelő dolgozik programunkkal napi élelmezési feladatainak végzése közben. Napi szinten 250 – 280 ezer ember étkezései mögött működik programunk, és 750 – 800 ezer adag ételt állítanak elő azoknak az információknak alapján amelyek a szakembereknek jelzi ha az elvárt normáktól (gazdasági, táplálkozási, rendeletek, stb.) eltérnek.

Tudjuk; az embereket magas színvonalon szolgáló, nyitott cégek által lehet csak inspiráló, sokszínű és változatos a hazai piac, s a Quadro Byte Zrt. a jövőben is mindent megtesz, hogy egy meghatározó szín legyen a palettán!

Stabilitásunkat, jelenlegi és jövőbeni sikereinket munkatársainak tudása, megbízhatósága és lelkiismeretes munkája eredményezi! A legnagyobb sikert mégis a gyarapodó ügyfelek száma és a régi ügyfelek, sok esetben 30 éve tartó bizalma jelenti!

Cégünkről

Kapcsolat

© 2019 Quadro Byte Zrt. • Minden jog fenntartva! • www.qb.hu

Adószám:13004200-2-41, Cégjegyzékszám: 0110-044902

Adatvédelmi szabályzat